*** DELPHIN VITORLÁS KISHAJÓ *** 750000

Nem szívesen, mégis el kell adnom ritkaságnak számító vitorlás kishajómat. A "Delphin" típusú jollét a 70-es évek végén készítették a Südnautik Wolters & Emmert KG üzemében Rothkreuz-ban, Lindau (Bodeni tó/Németország) mellett.
A hajó hossza 4, 10m, szélessége1, 54m, merülése 0, 16-0, 75m, árbocmagassága 6, 20m, súlya 90kg.
Vitorlafelülete 9, 5m2, így a vitorlázáshoz vizsga vagy hajózási engedély nem szükséges.
A hajón három felnött tartózkodhat egyidöben. Érdekessége, hogy két "Kimmschwert" található rajta, amelyek a hajó oldalán vannak elhelyezve. Ugyanitt két levegöüreg egyenként 240kg felhajtó erövel, tehát egy esetleges borulás után a hajót újra fel lehet állítani és a benne lévö víz simán kifolyik.
A hajót ebben az évben egy szakember teljesen felújította, alapról restaurálta. Azóta nem volt vízen, mert egészségi állapotom nem teszi lehetövé. Garázsban áll – ahogy mindig is tetö alatt volt – várja új gazdáját.
A teljes felszerelés mellett (két majdnem új vitorla (nagyvitorla, orrvitorla), árbóc, mentögyürü, mentömellények, evezö, stb) egy elektromos motor is tartozik hozzá, amit két vadiúj 54mA akkumlátor tart üzemben, ezek ugyanakkor napelemröl töltödnek folyamatosan. A fürdölétra biztosnságos fürdést biztosít. A sólyakocsi is vadonatúj! Remélem, ennyi elég, ez mindenképpes kivételes lehetöség. Természetesen csak személyes átvétel lehetséges!
Csapj le míg nem késö!
Ennyi pénzért jóformán csak horgászcsónaklot kapsz!

Kapcsolatfelvétel

Kérem írja be, mennyi 5+3=? (Humán teszt)

Kategória Vitorlás hajó 25 lábig Évjárat 1977 Hozzáadva aug 24, 2023 Nézettség 443
Multi Yacht
Hírös Yacht
Maritime Hajósbolt
Cégteszt
Hajobazar.hu A hajós közösség apróhirdetési portálja.